Szeretettel köszöntjük iskolánk honlapján!








A csapat tagjai:

Az edzővel...  A nagy CSAPAT A sárvári bajnokok 
   
 A teremhokicsapat Akik futottak... és a tartalék Kis csapat nagy eredményekkel
   
Margitszigeti aranygyerekek A debreceni győztesek  


 

 

Sárvár, OB ARANYÉREM:

 

 

Sárvári keringő

 

( Mi a siker titka? )

Kezdjük egy örömteli ténnyel: május 3-án 10 és 22 óra között a Szigethalmi TE- Szent István Általános Iskola elnevezésű csapat tagjai 159 kilométert gyűrtek le. A csapat tagjai 12-15 éves magoncok voltak, név szerint: Judik Richárd, Katona Tamás, Kristály Christopher, Kovács Imre. A fiúk 154 kört „keringtek” a csodás sárvári vár körül. A 34 induló csapatból csak 3 tudott ennél többet- mind dörzsölt felnőtt futóból állt.(1 vacak kilométer kellett volna a felnőttek közötti bronzhoz) Így a junioroknál arattak, fölényes (kb. egy fényév volt köztük és a másodikak között) 30 kilométeres különbséggel!

Mi ennek a nagy sikernek a titka?

1. A fiúk kemény áldozatos munkája- de ez axióma, e nélkül nem adnak semmit a sportban.

2. A nagy merítési lehetőség!

Na erről fogok most írni! Sokak meggyőződése (az enyém is), hogy nagy utánpótló bázis nélkül csak gyorsan tűnő sikereket lehet elérni.

Nálunk az egész év arról szólt, hogy minél többen, minél nagyobb kedvvel fussanak. Osztályok közötti ”derbyket” rendeztünk havonta. A csapatok és a szurkolótáborok elszánt csatáját láthatta rendszeresen iskolánk udvara. Ha a városban bármiféle utcai futás volt diákjaink ellepték a „pályát”.

A Drogmentes Magyarországért futáson közel 150, a majális futáson több mint 100 sportolónk szedte a lábát. (Mert mindenki sportol, ha nem is mindenki válogatott.)

Volt honnan meríteni és remélem lesz honnan meríteni!

 

Szigethalom sportolói a Sárvári OB-n a következő eredményeket érték el:

1:Szigethalmi TE - Szent István Általános Iskola: Országos Bajnok a korcsoportjában (abszolút versenyben 434 csapatból) 159km-rel.Tagok: Judik Richárd, Katona Tamás, Kovács Imre és Kristály Cristopher

2:Szigetcom - Szigethalom férfi váltója a szeniorok között első lett 157 km-rel. Tagok: Bán Péter, Fridrich Imre és Toperczer András

3:Szigetcom - Szigethalom női váltója a szeniorok között ezüstérmes lett 125 km-rel. Tagok: Károlyiné Szabó Piroska, Kontha Gabriella, Nagyné Kiss Katalin és Szabó Magdolna

A 24 órás egyéni versenyben Kovács Mihály 150 km-rel korcsoportjában ezüstérmes lett. Kardos József 159 km-rel a felnőttek között a 9. helyen végzett.

 

 

Gratulálok nekik, további sok sikert:

Nád Béla

A Szigethalmi TE tiszteletbeli elnöke

Pályabejárás Rákészülés Rajt
Az élmezőnyben  Leköröztük  Váltás 
Megpihenni...  Megvan a tempó  Tovább... 
Ez már picit fáj  Itt a vége  Dobogón

Vissza



Szent István Általános Iskola Szigethalom +36-24-407608, +36-24-402861

Honlapkészítés