Szeretettel köszöntjük iskolánk honlapján!








Legjobbat a legjobbaknak

Átmentünk a
Hősök kapuján
A büki gyógyfürdő
egyik dagonyázója
a sok közül
Na ez Európa
-becsületkassza -
Made in Hungary

Minden „szentnek” maga felé hajlik a keze. Így négy év együtt töltött, együtt sírunk-nevetünk, tanév után az én szeretett 8. b-m a legjobb! (Most vagy lázas vagyok vagy idővel csak a szépre emlékezem, a válasz alternatív.) Legjobbnál pedig a legjobb dukál. Így a „gang” ballagás után június derekán kirándulni hazánk legszebb térségét választotta a búcsú kirándulás székhelyéül. Az Alpokalja szubalpin klímájú látnivalóktól hemzsegő táját.

A bázisunk (szállás is lehetne, de így flancosabb) Csepregen a Csin-talan Ifjúsági szálláson volt (1200Ft/fő éjszakánként – szinte ingyért). Ez a háromezres kisváros maga a nyugalom, rend és tisztaság. Balzsam ez egy egész tanévnyi zsivaj után. Nem akartunk sokat markolni, így két súlypontja (hű ez is divatos szó!) volt, a négy napnak.

 Az egyik… - istenit dagonyázni egy remek gyógyfürdőben, ami azért úszómedencével és élményelemekkel dúsított. No, erre a célra tökéletesen megfelelt Bükfürdő. Koponyánként (hogy stílszerű legyek kopoltyúnként 800Ft-ért) egésznapi pancsi, ingyen óriáscsúszdázás… baráti ár.

A másik Kőszeg városa, a Jurisics-vár és, hogy a természetjáró lelkem is örüljön egy laza 40 kilométeres séta a Kőszegi-hegységben. Kőszegről csak annyit – ebben a városban kirakják az árut – felírják, mennyit dobj a dunsztosüvegbe – és láss csodát estére tele a dunsztos – pedig senki nem őrzi. Na, itt van Európa honfitársaim. A hegység pedig maga a csoda. A hegytetőn álló kápolna, ahová a kőszegiek gyalog hozták a téglát, a Trianoni-kereszt ahonnan elénk tárul az Őrvidék, a Hétvezér-forrás, ahonnan egyszerre hét kifolyóból tör elő a kristálytiszta forrásvíz…

Eltel a negyedik a nap, ahogy majd az idő telik megszépülnek az emlékek… de ha a víz szalad is a kő a velő marad. Legjobbat a legjobbaknak:

Nád Béla

Sport, szabadidő, táborozás



Szent István Általános Iskola Szigethalom +36-24-407608, +36-24-402861

Honlapkészítés