Szeretettel köszöntjük iskolánk honlapján!








Tájékoztatás Szülők / Gondviselők részére


1. Hiányzásra vonatkozó tájékoztatás

Számos megkeresés érkezik hozzám folyamatosan, hogy a szülő kivenné a gyereket az iskolából, mert fél, hogy elkapja a vírust. Otthon maradnának a járvány elmúlásáig. Én pedig igazoljam, mert azt hallották, hogy az igazgatók tudják igazolni a gyerekek hiányzását.

Ezzel kapcsolatosan az alábbiakról tájékoztatom Önöket:

Az iskola az érvényes jogszabályoknak megfelelően működik. Az oktatásban való részvétel minden tanuló joga és egyben kötelessége is.

Amennyiben a tanuló hiányzik, a hiányzást igazolni kell. Ha ez nem történik meg, a hiányzás igazolatlan.

Az iskolát jelentési kötelezettség terheli a gyermekjóléti szolgálat, a gyámügy és a kormányhivatal hatósági osztálya felé, ezt követően ők indítanak eljárást az ügyben.

Amennyiben a tanuló hiányzik, a tananyagot pótolnia kell.

Amennyiben a 250 órát meghaladja a hiányzása, a szülőnek számolnia kell azzal is, hogy a gyermekének osztályozó vizsgát kell tennie.

Az intézményvezető saját hatáskörben igazolhat hiányzást a szülő által írásban benyújtott kérelem alapján, indokolt esetben.

Ilyen pl. ha a család elutazik egy hétre, vagy ha nem várt családi esemény (költözés, haláleset, esküvő, stb.) következik be.

Ezekben az esetekben is néhány napot és nem hosszú heteket, vagy hónapokat igazol az intézményvezető.

Én tehát nem igazolom a tanulók hiányzását a vírusjárvány időtartamára.

2. Az iskola működési rendjére vonatkozó tájékoztatás

Az iskola a hatályos jogszabályok, rendeletek előírásai szerint működik. Az intézmények ezek alapján készítik el az alapdokumentumaikat, valamint az eljárásrendeket.

Az intézményvezetőnek nem jogköre a működési rend megváltoztatása, az iskola bezárása, a tantermen kívüli oktatás elrendelése, az egész napos oktatás rendszerének átalakítása.

Ezeket az illetékes hatóságok rendelik el. A fent említett törvényi szabályozókon kívül a miniszter által kiadott eljárásrendek, rendkívüli intézkedések írják elő a végrehajtandó intézkedéseket, mint például a digitális oktatás bevezetése.

3. A tantermen kívüli oktatás elrendelésének folyamata:

Amennyiben tanuló, vagy pedagógus igazoltan megfertőződik, a népegészségügyi hivatal hatósági karantént rendel el. Ezzel párhuzamosan az intézményvezető értesíti a fenntartót, a fenntartó a felettes hatóságot. Ennek alapján az Emberi Erőforrások Minisztériuma rendeli el írásbeli határozatban a tantermen kívüli, digitális munkarendet, majd szintén ők döntenek a visszaállásról is.

Az intézményvezető tehát nem dönthet tantermen kívüli oktatás bevezetéséről.

Amennyiben igazoltan fertőzött valaki, az intézmény a fenntartó és az érintett hatóságok minden esetben megteszik a szükséges intézkedéseket.

 

Szigethalom, 2020. november 12.

Németh Leila

intézményvezető



Szent István Általános Iskola Szigethalom +36-24-407608, +36-24-402861

Honlapkészítés